2013. július 10., szerda

Szappanopera

Anyukám állítása szerint a legelső szó, amit kimondtam a "nem" volt. Ez az eltelt néhány év alatt csakazértsévé módosult. Ha valaki rám akar tukmálni valamit az akaratom ellenére (fiút, árut, egyetemet stbstb) akkor akár nyíltan, akár a felszín alatt, de előtör belőlem a dac, szinte érzem, ahogy megkeményedik a fejem és CS-A-K-A-Z-É-R-T-S-E-M. Nem nagyon tudom kontrollálni a dolgot. Ez van és kész.

A tegnapi szokásos kis napnak indult, Lilivel délelőtt lent úszkáltunk a medencénél, utána együtt elaludtunk (aznap délelőtt olvastam valami cikket a gyerekeddel való együttalvás fontosságáról az első két évben, meg na jó, valljuk be, kimerített a kemény medencézés :P)
  Felkeltünk, megebédeltünk, levittem egy körre sétálni a minit, gondoltam, ez majd jót tesz, utána jobbat alszik majd. Visszaértünk, letettem az ágyba és üvöltés. Nem a szokásos nyekergés az elalvás előtt, hanem ordítás. Nem baj, gyereknevelek, úgyhagyom, majd megunja. A gyerek fél órán keresztül nem unta meg, én viszont igen. Bementem hozzá, és erre nem vagyok büszke,de már eléggé ki voltam, és rákiabáltam, hogy mondja el, hogy mi  a baj. Ezzel csak még nagyobb ordibálást sikerült elérnem, ugyanis akkor már nem csak simán hisztizik, hanem meg is van ijedve és ordít, szóval ha akarod, ha nem, a saját érdekedben őrizd meg a hidegvéredet.
  Ő nyert, kivettem, letettem a földre, ordítás, beteszem a székébe, ordítás, igazából addigra már minden rossz volt. Az elkövetkező két órában azon morfondíroztam, hogy biztosan megértem-e én már a gyerekvállalásra, és hogy vajon mennyire lehetek rossz anya, hogy egyáltalán ilyeneken morfondírozom...De komolyan néha szinte érzem, ahogy sorvadnak el az agysejtjeim (már az a néhány, ami az elmúlt sokévnyi bulizás után megmaradt) és a helyükön tátongó űrt a Disney csatornáról ismert mesék dalai váltják fel: Tayo, a kis busz (Tayo-Tayo, Tayo-Tayo, he's a friendly little bus...), Mickey Mouse Clubhouse (Come on, let's do the hot dog dance: Hot dog, hot dog, hot-digiri-dog.....) és társai...

Miután már totál kész voltam, és csak 5 perc csendre vágytam, a pakolás megoldott végül minden problémát. Lilit betettem a babakocsiba amíg összeszedtem a holmijait az útra. Mire megint ránéztem ő már az igazak álmát aludta. Kis majom.

Néhány percnyi metrózás után begyűjtöttük Mateuszt, és beültünk egy thai étterembe. A neve: Porn's. A főlogó egy elefánt hátsó fertája. A Porn, mint a kitett plakátokról kiderült egy helyi híresség (valami helyi valóságshow sztárja lehet) neve, nem arra utal, amire mi fehér emberként gondolnánk. De mi igazából csak azért választottuk ezt a helyet,mert tök jó poénnak tartottuk.
  Lilin keresztül mindenkivel összehaverkodtunk (a szomszédos asztalnál egy ausztrál papa-mama és az idegenvezetőjük ült, a pincérek megtévesztő módon nem thai-ok, hanem kis pandzsabik voltak, akik fél percenként odaugrottak Lilit megnézni).
  Lili betolta az otthonról hozott papit, majd Mateusz rizsének a felét, majd az én rizsem felét (a másik felét leszórta az asztal alá), majd még kettő szelet uborkát, majd rátámadt az idegenvezető fényképezőjének a lencséjére (mert az ausztrálok mindenképp fotót akartak Liliről), és megpróbálta volna a rizses-uborkás mancsával közelebb húzni a szájához, hogy azt is jól megkóstolja, majd miután elmentek a nagyik, a hosszú padon, amin ültünk elkezdett négykézláb átaraszolni a távolabbi szomszédokhoz is. Kész kabaré volt. :) De mi voltunk a Porn sztárjai.

A kaja után elindultunk, hogy megkeressük az eredeti célt: a művészellátót, amit már két hete kinéztem magamnak. Ugyanis mióta beköltöztünk, arról fantáziáltam, hogy hogy fogok majd festeni. Totál be voltam lelkesedve. Nagy keresgélés után megtaláltuk a boltot, ami óriási volt. Tele mindenféle jó kis cuccal. Imádom a papírokat. Nem tudnám igazán megfogalmazni, hogy miért, talán a bennük rejlő lehetőség miatt. Hogyha egyszer nagyon gazdag leszek, annyira, hogy nem kell dolgoznom, tutira nyitni akarok majd egy papírboltot, és majd főnökként ott lézengek és fogdosom a lapokat, beszívom az illatukat stbstb.
  Szóval ahogy beértünk én eltűntem a festékek-papírok kavalkádjában, elkezdtem válogatni, hogy mik kellenek az eltervezett képekhez. De még úgy is, hogy csak a legolcsóbb akrillfestéket és legolcsóbb ecseteket választottam ki, így is minimum 100 dollárra rúgott az ára. Gondoltam, nem leszek önző szemét, megkerestem Mateuszt, elmondtam neki, mi az ábra, és felajánlottam, hogy megvehetjük most a cuccok felét, a következőt meg jövő hónapban, hogy ne költsünk most túl sokat.

  Mateusz- akitől eddig mindig meghallgattam, hogy mennyire fontos, hogy találjak magamnak egy hobbit- felhördült, hogy mi kerül ezen ilyen sokba, hogy majd ő megmutatja nekem, hogy mit vegyek meg. És elkezdett nekem előcibálni egy sima vízfesték szettet (kb olyan általános iskolásoknak valót), majd kinézte az egyik legdrágább mókusszőr ecsetet (mivel egyesével árulták, és gondolta, biztos az a legolcsóbb) és közölte, hogy ezekkel legelőször fessek neki egy kicsi mintapéldányt, merthogy nem is tudja, hogy tehetséges vagyok-e.

 Kis kitérő: Mateusz nagyon jól gitározik, a számítógépén tök jó zenéket tud komponálni, DE a festéshez rajzoláshoz halvány lili gőze nincsen. Olyannyira, hogy a volt lakásában kitett a falra egy képet, amit  az anyukájának egy alkoholista barátnője festett: egy aránytalan pucér nő fekszik a gazban, ami undorító, össze nem illő színekkel vannak megfestve.

  Mikor felemlegettem neki, hogy ezt a képet is pl kitette, és tőlem, egy építésztől elvárná, hogy kis mintát gyártsak neki ( amivel mellesleg csak a vásznat spórolnánk meg, mert a festékeket és az ecseteket, és a gessot ugyanúgy meg kell hozzá venni), közölte, hogy az ingyen volt, ezért meg ő fizet. És hogy a volt felesége is úgy gondolta, hogy nagy festő lesz, de ő is csak ilyen gyerekeseket festett.

Na itt durrant el az agyam. Tudja tökéletesen, hogy mennyire utálom, amikor az exéhez hasonlítgat, szóval fogtam, ledobtam a kosarat a földre és mindenen és mindenkin keresztül kivonultam az üres babakocsival, vállam fölött kiabálva Mateusznak, aki a heherésző Lilivel (Lili azt gondolta, hogy buli van :D) az ölében loholt utánam. És hogy ez még ne legyen elég,(mert ő ilyenkor még szereti tovább húzni az agyam), közölte, hogy amikor a hobbiról beszélt, arra gondolt, hogy dolgozhatnék, vagy sportolhatnék, vagy valami produktív dolgot csinálhatnék.....Grrrrr....

Visszavonultunk a metrohoz, vöröslő fejjel átvágtam a tömegen az üres babakocsival, majd mivel haragomban nagyon gyorsan mentem, elvesztettük egymást. Mateusz úgy gondolta, hogy direkt akartam lerázni, ezért gyalog lement Lilivel a mozgólépcsőn, én meg a liftben egyedül az üres babakocsival. Mire leértem a peronra ők már ott álltak néhány ajtóval arrébb, de én csakazértsem mentem oda hozzájuk. Megálltam 2 ajtónyival arrébb. (a helyi metroban üveggel le van választva a peron (rajta előre kihagyva a metroajtók helye), hogy nehogy beugorjanak elé az emberek).
  Közöttünk állt egy kínai bácsi. Először meglátta Lilit Mateusszal, mosolygott, majd átnézett az én üres babakocsimra és elkomorodott. Majd lassan összeállt a fejében (mivel néha egymásra pillantottunk Mateusszal), hogy az üres babakocsi és a kislány összetartoznak. És onnantól kezdve oda-vissza kapkodta a fejét, próbálta elképzelni, hogy mi történhetett itt. :D
A metron kb én lehettem az őrült európai anya, aki elvesztette a gyerekét, és azóta is tologatja az üres babakocsit, az emberek a szemük sarkából fura pillantásokkal méregettek és próbálták kitalálni, hogy mi lehet a bajom. (ők már nem látták Mateuszékat, akik néhány ajtóval arrébb szálltak fel)

Leszálltunk, még egy környi anyázás, és tömegmegbotránkoztatás után (ilyet se sokat lát Szingapúr szerintem :D) lenyugodtam. Mateusz közölte, hogyha akarom, holnap visszamegy és megveszi nekem a cuccokat és akkor festhetek. De mondtam neki, hogy NEM. Mostmár CSAKAZÉRTSEM festek. (egy ideig)


1 megjegyzés: