Csakazértis

A múltkori veszekedésünkre egy héttel Mateusz egy nagy zacskónyi festőcuccal állított haza. Ügyesen megkérdezte az eladót, hogy mi kell egy kezdő akrilfestőnek, így majdnem mindent meg is vett. (nem holmi vízfesték szettet mókusszőr ecsettel,mint azt ajánlgatta nekem anno)
  Persze azért még elmondtam neki 3szor gyorsan, hogy csakazértsem festek, de másnap suttyomban elugrottam Lilivel a művészellátóba, hogy a hiányciccekeket megvegyem és nekiállhassak életem első akriljának. Azért egész fifikás az én 'uram'...egy hétnyi gondolkozás után rájött, hogy igazából az neki is jó,ha festek, mert addig ő elmehet sportolni és nem kell a lelkizésemet hallgatnia, hogy "igazán tölthetne több időt velem-velünk", plusz így, hogy ő veszi meg nekem, tök hálás leszek és a hős, megértő pasi szerepében tündökölhet. :P
  Szombaton érkezett el a nagy nap, hogy nekiálltam, és megalkottam életem első művét. A remek jelzőt ugyan nem érdemli meg, de a célnak megfelelt: a nappaliba akartam valamit, ami harmonizál a már meglévő bútorokkal, képekkel. Bár ő úgy gondolta, hogy egy ekkora nagy vásznon én majd hetekig babrálgatok, kb 3 óra alatt kész is voltam a képpel. A csalódottság lerítt az arcáról, de diplomatikusan csak annyit mondott a faggatásomra, hogy jó a kép. Azért amikor előhozakodtam a bekeretezés ötletével, közölte, hogy ahhoz azért kicsit jobbat kéne festenem. :P Mert mint kiderült neki a non figuratív festés nem művészet (el sem tudom képzelni mit, kb kis virágokat várhatott, valószínűleg azt jobban értékelte volna, mint a színes vonalhalmazt). Szóval most közös megegyezéssel újrapróbálkozok (ezt a képet a gyerekszobába tesszük ki), ma megveszi nekem a nagyobb vásznat, amire az előzetes tervek alapján a teraszunkról a látványt (a felhőkarcolókat) kell megfestenem úgy, hogy tovább tartson egy napnál. (hogy ő kiizmosodjon közben) :P

Életem első akril festménye

És ahova került VOLNA (mármint nem a szófára, hanem felé :P)

 Az általános iskola, ahova jártam  anno egy lakótelep közepén volt, a gyerekek 80 százaléka ott nőtt fel, mindenki ismert mindenkit, én meg vidékiként mindig irigykedtem és szerettem volna a panelben lakni. (anya persze mindig közölte, hogy perszemár, hogy hallgassam, hogy hogy kong le a felső szomszédok nagydolga a szennyvízcsatornán).
 Most itt kb valóra vált az álmom. Nem panel ugyan, meg sokkal nagyobb a lakás, meg nincs szargongás, viszont az elmúlt két hónapban összehaverkodtunk az itteni fehérek felével, és már megy a nagy bandázgatás. Egy francia családhoz én úsztam oda a medencénél, mert láttam, hogy kisbabával vannak, a csajjal azóta hetente néhányszor összefutunk, elvisszük sétálni a gyerkőcöket. Mateusz a liftben összehaverkodott a felettünk lakó párossal (a csaj építész, a pasija meg mint kiderült Mateusz irodájában dolgozik :D), múlt héten szintén a liftben összetalálkozott egy 10ediken lakó olasszal, akivel szintén egy épületben dolgoznak, a konditeremben begyűjtött egy frissen beköltözött francia párost, a medencénél Lilivel összehaverkodott a délkoreai szomszédokkal, meg a 9 hónapos kisfiukkal, Jayjayvel. Mostanra (a koreaiakat leszámítva) kezd egész összerázódni a csapat, és közös bbqkat, közös programokat szervezünk. Szóval tök jó :) Kicsit olyan erasmusos(azért a hardcore partykat levonva :P), mert itt mindenki ugyanabban a cipőben jár.

Amúgy úgy néz ki (még nem biztos, de eléggé lehetséges), hogy most augusztusban dolgozhatok egy kicsit. Mateuszék irodája ugyanis most szeptemberre óriási kiállítást tervez (hogy bemutassák, hogy a sok támogatói pénzt mire fordították az elmúlt 2 évben) és makettezőket keresnek, szóval Mateusz volt olyan rendes és felemlegette a nevem a főnökénél, hogy én itt vagyok és szívesen beszállnék heti néhány napon néhány órára. A főnök most elvileg azon gondolkozik, hogy milyen szerződést lehetne nekem írni. :) Remélem, hogy összejön, akár ingyen is vállalnám kb. Egyrészt kapcsolatépítésnek tök jó, másrészt végre csinálhatnék valamit. :)

  Senki félre ne értsen, nem unatkozom Lili mellett, meg nem rossz az anyáskodás, meg Lili egyre viccesebb (olyan, mint egy kis bumeráng, leteszem a földre játszani és pár percen belül visszajön és ütögeti a lábamat, hogy ő itt van, vegyem fel :D), DE azért hiányoznak az emberek. És tök szar érzés, amikor Mateusz hazajön és elmondja, hogy mik történtek vele, és én csak a szokásosat tudom mesélni, hogy mit evett Lili, mit csinált, hova mentünk. Ami azért eléggé egysíkú. Nem is értem azokat a nőket, akik teljesidős háziasszonykodnak. Hogy nem unják meg?

    Tegnap elkirándultunk a belvárosba átvenni a bankszámlánkhoz tartozó ajándék hangfalat, és mivel hétvégenként tele van a város,de különösen a metro, ezért úgy döntöttünk Mateusszal, hogy a hátralévő két megállót inkább lesétáljuk. Így sikerült belebotlanunk az egyik szingapúri híres épületbe, amit már korábban kinéztem magamnak a térképen, csak túl messzinek tűnt, és inkább nem vágtam neki egyedül Lilivel: Hotel Parkroyal on Pickering. Nem rossz, kívülről sem, de a cikk alapján belülről sem: http://www.archdaily.com/363164/parkroyal-on-pickering-woha-2/

Persze Mateusz, a nemépítész azon filozott, hogy miért kellett ilyen hülyén beerdősíteni az épületet (mondtam, hogy szerintem pont ezzel nyerték meg a pályázatot valószínűleg), ha már annyira zöldíteni akarják Szingapúrt akkor inkább építhettek volna egy parkot a helyére :P :D Jogos...