Csakazértis

A múltkori veszekedésünkre egy héttel Mateusz egy nagy zacskónyi festőcuccal állított haza. Ügyesen megkérdezte az eladót, hogy mi kell egy kezdő akrilfestőnek, így majdnem mindent meg is vett. (nem holmi vízfesték szettet mókusszőr ecsettel,mint azt ajánlgatta nekem anno)
  Persze azért még elmondtam neki 3szor gyorsan, hogy csakazértsem festek, de másnap suttyomban elugrottam Lilivel a művészellátóba, hogy a hiányciccekeket megvegyem és nekiállhassak életem első akriljának. Azért egész fifikás az én 'uram'...egy hétnyi gondolkozás után rájött, hogy igazából az neki is jó,ha festek, mert addig ő elmehet sportolni és nem kell a lelkizésemet hallgatnia, hogy "igazán tölthetne több időt velem-velünk", plusz így, hogy ő veszi meg nekem, tök hálás leszek és a hős, megértő pasi szerepében tündökölhet. :P
  Szombaton érkezett el a nagy nap, hogy nekiálltam, és megalkottam életem első művét. A remek jelzőt ugyan nem érdemli meg, de a célnak megfelelt: a nappaliba akartam valamit, ami harmonizál a már meglévő bútorokkal, képekkel. Bár ő úgy gondolta, hogy egy ekkora nagy vásznon én majd hetekig babrálgatok, kb 3 óra alatt kész is voltam a képpel. A csalódottság lerítt az arcáról, de diplomatikusan csak annyit mondott a faggatásomra, hogy jó a kép. Azért amikor előhozakodtam a bekeretezés ötletével, közölte, hogy ahhoz azért kicsit jobbat kéne festenem. :P Mert mint kiderült neki a non figuratív festés nem művészet (el sem tudom képzelni mit, kb kis virágokat várhatott, valószínűleg azt jobban értékelte volna, mint a színes vonalhalmazt). Szóval most közös megegyezéssel újrapróbálkozok (ezt a képet a gyerekszobába tesszük ki), ma megveszi nekem a nagyobb vásznat, amire az előzetes tervek alapján a teraszunkról a látványt (a felhőkarcolókat) kell megfestenem úgy, hogy tovább tartson egy napnál. (hogy ő kiizmosodjon közben) :P

Életem első akril festménye

És ahova került VOLNA (mármint nem a szófára, hanem felé :P)

 Az általános iskola, ahova jártam  anno egy lakótelep közepén volt, a gyerekek 80 százaléka ott nőtt fel, mindenki ismert mindenkit, én meg vidékiként mindig irigykedtem és szerettem volna a panelben lakni. (anya persze mindig közölte, hogy perszemár, hogy hallgassam, hogy hogy kong le a felső szomszédok nagydolga a szennyvízcsatornán).
 Most itt kb valóra vált az álmom. Nem panel ugyan, meg sokkal nagyobb a lakás, meg nincs szargongás, viszont az elmúlt két hónapban összehaverkodtunk az itteni fehérek felével, és már megy a nagy bandázgatás. Egy francia családhoz én úsztam oda a medencénél, mert láttam, hogy kisbabával vannak, a csajjal azóta hetente néhányszor összefutunk, elvisszük sétálni a gyerkőcöket. Mateusz a liftben összehaverkodott a felettünk lakó párossal (a csaj építész, a pasija meg mint kiderült Mateusz irodájában dolgozik :D), múlt héten szintén a liftben összetalálkozott egy 10ediken lakó olasszal, akivel szintén egy épületben dolgoznak, a konditeremben begyűjtött egy frissen beköltözött francia párost, a medencénél Lilivel összehaverkodott a délkoreai szomszédokkal, meg a 9 hónapos kisfiukkal, Jayjayvel. Mostanra (a koreaiakat leszámítva) kezd egész összerázódni a csapat, és közös bbqkat, közös programokat szervezünk. Szóval tök jó :) Kicsit olyan erasmusos(azért a hardcore partykat levonva :P), mert itt mindenki ugyanabban a cipőben jár.

Amúgy úgy néz ki (még nem biztos, de eléggé lehetséges), hogy most augusztusban dolgozhatok egy kicsit. Mateuszék irodája ugyanis most szeptemberre óriási kiállítást tervez (hogy bemutassák, hogy a sok támogatói pénzt mire fordították az elmúlt 2 évben) és makettezőket keresnek, szóval Mateusz volt olyan rendes és felemlegette a nevem a főnökénél, hogy én itt vagyok és szívesen beszállnék heti néhány napon néhány órára. A főnök most elvileg azon gondolkozik, hogy milyen szerződést lehetne nekem írni. :) Remélem, hogy összejön, akár ingyen is vállalnám kb. Egyrészt kapcsolatépítésnek tök jó, másrészt végre csinálhatnék valamit. :)

  Senki félre ne értsen, nem unatkozom Lili mellett, meg nem rossz az anyáskodás, meg Lili egyre viccesebb (olyan, mint egy kis bumeráng, leteszem a földre játszani és pár percen belül visszajön és ütögeti a lábamat, hogy ő itt van, vegyem fel :D), DE azért hiányoznak az emberek. És tök szar érzés, amikor Mateusz hazajön és elmondja, hogy mik történtek vele, és én csak a szokásosat tudom mesélni, hogy mit evett Lili, mit csinált, hova mentünk. Ami azért eléggé egysíkú. Nem is értem azokat a nőket, akik teljesidős háziasszonykodnak. Hogy nem unják meg?

    Tegnap elkirándultunk a belvárosba átvenni a bankszámlánkhoz tartozó ajándék hangfalat, és mivel hétvégenként tele van a város,de különösen a metro, ezért úgy döntöttünk Mateusszal, hogy a hátralévő két megállót inkább lesétáljuk. Így sikerült belebotlanunk az egyik szingapúri híres épületbe, amit már korábban kinéztem magamnak a térképen, csak túl messzinek tűnt, és inkább nem vágtam neki egyedül Lilivel: Hotel Parkroyal on Pickering. Nem rossz, kívülről sem, de a cikk alapján belülről sem: http://www.archdaily.com/363164/parkroyal-on-pickering-woha-2/

Persze Mateusz, a nemépítész azon filozott, hogy miért kellett ilyen hülyén beerdősíteni az épületet (mondtam, hogy szerintem pont ezzel nyerték meg a pályázatot valószínűleg), ha már annyira zöldíteni akarják Szingapúrt akkor inkább építhettek volna egy parkot a helyére :P :D Jogos...

Szappanopera

Anyukám állítása szerint a legelső szó, amit kimondtam a "nem" volt. Ez az eltelt néhány év alatt csakazértsévé módosult. Ha valaki rám akar tukmálni valamit az akaratom ellenére (fiút, árut, egyetemet stbstb) akkor akár nyíltan, akár a felszín alatt, de előtör belőlem a dac, szinte érzem, ahogy megkeményedik a fejem és CS-A-K-A-Z-É-R-T-S-E-M. Nem nagyon tudom kontrollálni a dolgot. Ez van és kész.

A tegnapi szokásos kis napnak indult, Lilivel délelőtt lent úszkáltunk a medencénél, utána együtt elaludtunk (aznap délelőtt olvastam valami cikket a gyerekeddel való együttalvás fontosságáról az első két évben, meg na jó, valljuk be, kimerített a kemény medencézés :P)
  Felkeltünk, megebédeltünk, levittem egy körre sétálni a minit, gondoltam, ez majd jót tesz, utána jobbat alszik majd. Visszaértünk, letettem az ágyba és üvöltés. Nem a szokásos nyekergés az elalvás előtt, hanem ordítás. Nem baj, gyereknevelek, úgyhagyom, majd megunja. A gyerek fél órán keresztül nem unta meg, én viszont igen. Bementem hozzá, és erre nem vagyok büszke,de már eléggé ki voltam, és rákiabáltam, hogy mondja el, hogy mi  a baj. Ezzel csak még nagyobb ordibálást sikerült elérnem, ugyanis akkor már nem csak simán hisztizik, hanem meg is van ijedve és ordít, szóval ha akarod, ha nem, a saját érdekedben őrizd meg a hidegvéredet.
  Ő nyert, kivettem, letettem a földre, ordítás, beteszem a székébe, ordítás, igazából addigra már minden rossz volt. Az elkövetkező két órában azon morfondíroztam, hogy biztosan megértem-e én már a gyerekvállalásra, és hogy vajon mennyire lehetek rossz anya, hogy egyáltalán ilyeneken morfondírozom...De komolyan néha szinte érzem, ahogy sorvadnak el az agysejtjeim (már az a néhány, ami az elmúlt sokévnyi bulizás után megmaradt) és a helyükön tátongó űrt a Disney csatornáról ismert mesék dalai váltják fel: Tayo, a kis busz (Tayo-Tayo, Tayo-Tayo, he's a friendly little bus...), Mickey Mouse Clubhouse (Come on, let's do the hot dog dance: Hot dog, hot dog, hot-digiri-dog.....) és társai...

Miután már totál kész voltam, és csak 5 perc csendre vágytam, a pakolás megoldott végül minden problémát. Lilit betettem a babakocsiba amíg összeszedtem a holmijait az útra. Mire megint ránéztem ő már az igazak álmát aludta. Kis majom.

Néhány percnyi metrózás után begyűjtöttük Mateuszt, és beültünk egy thai étterembe. A neve: Porn's. A főlogó egy elefánt hátsó fertája. A Porn, mint a kitett plakátokról kiderült egy helyi híresség (valami helyi valóságshow sztárja lehet) neve, nem arra utal, amire mi fehér emberként gondolnánk. De mi igazából csak azért választottuk ezt a helyet,mert tök jó poénnak tartottuk.
  Lilin keresztül mindenkivel összehaverkodtunk (a szomszédos asztalnál egy ausztrál papa-mama és az idegenvezetőjük ült, a pincérek megtévesztő módon nem thai-ok, hanem kis pandzsabik voltak, akik fél percenként odaugrottak Lilit megnézni).
  Lili betolta az otthonról hozott papit, majd Mateusz rizsének a felét, majd az én rizsem felét (a másik felét leszórta az asztal alá), majd még kettő szelet uborkát, majd rátámadt az idegenvezető fényképezőjének a lencséjére (mert az ausztrálok mindenképp fotót akartak Liliről), és megpróbálta volna a rizses-uborkás mancsával közelebb húzni a szájához, hogy azt is jól megkóstolja, majd miután elmentek a nagyik, a hosszú padon, amin ültünk elkezdett négykézláb átaraszolni a távolabbi szomszédokhoz is. Kész kabaré volt. :) De mi voltunk a Porn sztárjai.

A kaja után elindultunk, hogy megkeressük az eredeti célt: a művészellátót, amit már két hete kinéztem magamnak. Ugyanis mióta beköltöztünk, arról fantáziáltam, hogy hogy fogok majd festeni. Totál be voltam lelkesedve. Nagy keresgélés után megtaláltuk a boltot, ami óriási volt. Tele mindenféle jó kis cuccal. Imádom a papírokat. Nem tudnám igazán megfogalmazni, hogy miért, talán a bennük rejlő lehetőség miatt. Hogyha egyszer nagyon gazdag leszek, annyira, hogy nem kell dolgoznom, tutira nyitni akarok majd egy papírboltot, és majd főnökként ott lézengek és fogdosom a lapokat, beszívom az illatukat stbstb.
  Szóval ahogy beértünk én eltűntem a festékek-papírok kavalkádjában, elkezdtem válogatni, hogy mik kellenek az eltervezett képekhez. De még úgy is, hogy csak a legolcsóbb akrillfestéket és legolcsóbb ecseteket választottam ki, így is minimum 100 dollárra rúgott az ára. Gondoltam, nem leszek önző szemét, megkerestem Mateuszt, elmondtam neki, mi az ábra, és felajánlottam, hogy megvehetjük most a cuccok felét, a következőt meg jövő hónapban, hogy ne költsünk most túl sokat.

  Mateusz- akitől eddig mindig meghallgattam, hogy mennyire fontos, hogy találjak magamnak egy hobbit- felhördült, hogy mi kerül ezen ilyen sokba, hogy majd ő megmutatja nekem, hogy mit vegyek meg. És elkezdett nekem előcibálni egy sima vízfesték szettet (kb olyan általános iskolásoknak valót), majd kinézte az egyik legdrágább mókusszőr ecsetet (mivel egyesével árulták, és gondolta, biztos az a legolcsóbb) és közölte, hogy ezekkel legelőször fessek neki egy kicsi mintapéldányt, merthogy nem is tudja, hogy tehetséges vagyok-e.

 Kis kitérő: Mateusz nagyon jól gitározik, a számítógépén tök jó zenéket tud komponálni, DE a festéshez rajzoláshoz halvány lili gőze nincsen. Olyannyira, hogy a volt lakásában kitett a falra egy képet, amit  az anyukájának egy alkoholista barátnője festett: egy aránytalan pucér nő fekszik a gazban, ami undorító, össze nem illő színekkel vannak megfestve.

  Mikor felemlegettem neki, hogy ezt a képet is pl kitette, és tőlem, egy építésztől elvárná, hogy kis mintát gyártsak neki ( amivel mellesleg csak a vásznat spórolnánk meg, mert a festékeket és az ecseteket, és a gessot ugyanúgy meg kell hozzá venni), közölte, hogy az ingyen volt, ezért meg ő fizet. És hogy a volt felesége is úgy gondolta, hogy nagy festő lesz, de ő is csak ilyen gyerekeseket festett.

Na itt durrant el az agyam. Tudja tökéletesen, hogy mennyire utálom, amikor az exéhez hasonlítgat, szóval fogtam, ledobtam a kosarat a földre és mindenen és mindenkin keresztül kivonultam az üres babakocsival, vállam fölött kiabálva Mateusznak, aki a heherésző Lilivel (Lili azt gondolta, hogy buli van :D) az ölében loholt utánam. És hogy ez még ne legyen elég,(mert ő ilyenkor még szereti tovább húzni az agyam), közölte, hogy amikor a hobbiról beszélt, arra gondolt, hogy dolgozhatnék, vagy sportolhatnék, vagy valami produktív dolgot csinálhatnék.....Grrrrr....

Visszavonultunk a metrohoz, vöröslő fejjel átvágtam a tömegen az üres babakocsival, majd mivel haragomban nagyon gyorsan mentem, elvesztettük egymást. Mateusz úgy gondolta, hogy direkt akartam lerázni, ezért gyalog lement Lilivel a mozgólépcsőn, én meg a liftben egyedül az üres babakocsival. Mire leértem a peronra ők már ott álltak néhány ajtóval arrébb, de én csakazértsem mentem oda hozzájuk. Megálltam 2 ajtónyival arrébb. (a helyi metroban üveggel le van választva a peron (rajta előre kihagyva a metroajtók helye), hogy nehogy beugorjanak elé az emberek).
  Közöttünk állt egy kínai bácsi. Először meglátta Lilit Mateusszal, mosolygott, majd átnézett az én üres babakocsimra és elkomorodott. Majd lassan összeállt a fejében (mivel néha egymásra pillantottunk Mateusszal), hogy az üres babakocsi és a kislány összetartoznak. És onnantól kezdve oda-vissza kapkodta a fejét, próbálta elképzelni, hogy mi történhetett itt. :D
A metron kb én lehettem az őrült európai anya, aki elvesztette a gyerekét, és azóta is tologatja az üres babakocsit, az emberek a szemük sarkából fura pillantásokkal méregettek és próbálták kitalálni, hogy mi lehet a bajom. (ők már nem látták Mateuszékat, akik néhány ajtóval arrébb szálltak fel)

Leszálltunk, még egy környi anyázás, és tömegmegbotránkoztatás után (ilyet se sokat lát Szingapúr szerintem :D) lenyugodtam. Mateusz közölte, hogyha akarom, holnap visszamegy és megveszi nekem a cuccokat és akkor festhetek. De mondtam neki, hogy NEM. Mostmár CSAKAZÉRTSEM festek. (egy ideig)

Be-lakás

A legutóbbi bejegyzésem óta gyökeres változásokon esett át a kéró. Mivel az eredetileg beígért lakásfestés helyett a főbérlőnk kitalálta, hogy ugyan fizessük már ki mi a festés felét (600dollárt), ő a másikat, és mindezért ideszervezett volna a nyakunkra egy 3 fős pandzsabi brigádot 3 napra festegetni, így Mateuszsal a saját festés mellett döntöttünk inkább. Beszereztünk minden fontos kelléket: festéket, fóliát, ragasztószalagot, hengert (mindezt potom 280 dollárért, amit utólag kifizettettünk a bácsival) és a legfontosabbat: SÖRT. Merthogy a vérprofik is így csinálják. Múlt pénteken (nem a mostanin,hanem az előtt) neki is álltunk. Lilit letettük aludni, és kibontottuk a sört.
   Ennek következtében óriási megvilágosodásaim támadtak: egyrészt kivitelezés gyakorlatról számítási módszerek, megértettem, hogy mit és miért számoltunk úgy, amikor a tételes anyagszámítást végeztük, plusz arra is rájöttem, hogy így besörözve eléggé döcögősen megy a plafon ragasztószalagozása. (valószínűleg a 3 fős brigádoknak is ezért tart több napig a munka). Szóval kis létrás kitérő után én lettem a lenti részek körberagasztószalagozás felelőse (miközben Mateusz körbefestette a fél nappalit), bútormozgatási segédmunkás is lettem, és miután keményen kivettem a részemet a festésből is (az ablakok közötti kb 2 m2-tert kifestettem a kicsi hengerrel) átavanzsáltam árubeszerzési menedzserré is. (lementem a boltba még sörért és ragasztószalagért). A kemény munkánk (na jó, leginkább a Mateuszé :)) gyümölcseként másnap, azaz szombat estére ki is volt festve a lakás.

Vasárnap még egyszer utoljára elnéztünk az Ikeába, mert az online rendelést olyan viccesen oldották meg, hogy online csinálhatsz magadnak "kosarat", amibe pakolhatsz, kiválaszthatod, hogy melyik Ikeából szeretnéd a cuccost, viszont a fizetés és megrendelés helyett kijön az üzenet, hogy és akkor most ezt a listát nyomtasd ki és battyogj el vele a legközelebbi üzletig...

Megrendeltünk mindent,ami még hiányzott és megrendelhető, és végre mostmár valahogy otthonosabb az egész pecó. Még mindig nem végleges persze (mert még festeni akarok nagy szép képeket), de ahhoz elég volt,hogy meghirdessük a lakásavató bulit következő péntekre (a most elmúltra). Mateusz meghívta a munkatársait meg a volt ingatlanügynökünket, én meghívtam egy magyar párost meg a francia mami-társamat a társasházból. Végül így valami 14en lettünk hirtelen.

 Be kell, hogy valljam, hogy először kicsit izgultam, hogy ennyi különböző embert összezárni jó ötlet-e, de rá kellett,hogy jöjjek, hogy minden csak az alkoholon múlik. Mármint a mennyiségén. Ami egyrész félelmetes, másrészt megnyugtató. Félelmetes, hogy mennyire megváltozik mindenki az elfogyasztott alkoholegységek függvényében, és megnyugtató, hogy igazából mindenki mindenkinek a barátja lehet. Talán a sok háborút is meg lehetne így oldani. Talán ezért van a legtöbb harc a mohamedán országokban, ahol nem isznak alkoholt. Lehet, hogy az USAnak katonai megszállás helyett csak néhány kartonnyi sört kéne ledobnia (persze megoldani az összerázódás problémáját), és máris helyreállna a világbéke. Mindenki mindenki barátja lenne, az öngyilkosmerénylők összeborulva egymás vállát veregetnék és pertut innának. Ámen.

Lili közben akrobatává küzdötte magát. Most valahol egy kiskutya szintjén áll a fejlődésben: mindent megrágcsál, ami csak a keze ügyébe kerül, becserkészi ( már araszol négykézláb) és levadássza a csörgős kis labdáját, a vízben  kutyamód csapkod a kezével lábával. :) Mostmár néha négykézlábból leül. A kis 4m2-es polifoam szőnyege lassan nem elég,mert már körbemászik a szobában, majd mikor megunja a hideg és kemény követ, elkezd nyekegni és nyújtogatja a karját feléd, hogy ugyan vedd már fel.