Kivándorlás

Röpke 12órás repülőút után itt is lennénk a világ másik szegletében, ahol megérkezel és a repülőgép előterében a babakocsira várva már bele is csöppensz a hobbit világba. Aki látta már az Űrgolyhókat, és emlékszik benne a Joghurt kis embereire,akkor kb tudja,hogy mit érezhetek. ;) Mindenki egy fejjel (de inkább kettővel alacsonyabb)

 Maga a repülés nem volt annyira fárasztó,mint amire számítottam. Ha nem lett volna velünk Lili,akkor meg mégennyire sem. Kicsit fejlődött a technika mióta Kanadába mentem (mondjuk akkor még mobiltelefon sem nagyon volt) :D Az egyetlen nagy vásznat kabinonként,amin anno összesen 3db filmet vetíttettek felváltották a mini képernyők, amik az előtted lévő ülésbe vannak beépítve. Ha nem elég a kb 200féle film,hogy lekösd magad, játszhatsz kb 30 féle játékot, megnézhetsz útbeszámolókat, lecsekkolhatod a repülési adatokat, nyelvet tanulhatsz. Enni akkor is adnak,amikor éppen aludni szeretnél. Nincs apelláta. A hatalmas adagoknak kb a harmadát sikerült megenni,mert ugye nálunk éppen éjszaka van,mikor megpróbálják a 8kilós reggelit belédtömni.

Lili összesen fél órát nyikogott,de azt is csak azért,mert megpróbáltuk erővel elaltatni (merthátugye besötétítettek),amikor ő nagyon ébren akart volna lenni. És persze sikerült Mateusszal összekapni azon,hogy szerinte az én taktikám (bekapcsoltam neki a Miki egér és a léggömb versenyt, hogy lefáradjon és majd utána ha álmos,akkor beteszem a kiságyba) veszélyes a gyerekre. Így végül fél órás rinyálás és rázogatás után a gyerek a "sokkal inkább neki való" 7 pszihopata című filmet nézte végig apucival (nehogy nekem legyen igazam alapon ;)) Leszálláskor és felszálláskor meg csak ült az ölemben és nézelődött hogy ez meg most micsoda.
 A vízumellenőrzés,amitől annyit paráztam előtte semmi különös nem volt, odaadtuk a a repülőn előre kitöltött űrlapokat, bescannelték az útleveleinket és kaptunk 3 pecsétet. Slussz passz. Cserébe nyúltam a kirakott mentolos cukorkából-merthátugye a rágó nem engedélyezett.

 Utána felkaptuk a csomagjainkat (külön személyzet van a csomagok futószalagról leszedésére) és kimentünk az előtérbe. Mivel még csak reggel 7 volt, a szállásra nem mehettünk, így próbáltunk időt húzni. Megetettük dagit, peluscsere, aztán beálltunk a taxikhoz. De mikor meglátták,hogy mennyi sok cuccunk van (amire tök büszke voltam,hogy sikerült leselejtezni fejenként egy nagy bőröndre és kézipoggyászra babakocsira) ((és aminél mellesleg kétszer több mindent pakoltunk a Minibe költözéskor)) bejelentették,hogy nem mehetünk a nagy mercivel,mert nem férünk bele,hanem kerítsünk magunknak óriástaxit. Kb 15 perc álldogálás (ami alatt lefőttünk,mert kb melegház érzése van az embernek) után meg is érkezett a minibuszunk. Namármost én ugye értek angolul,meg beszélek is, viszont az itteni akcentus számomra felfoghatatlan. Már a repülőn is csak egyetlen stewardesst értettem. A többiek jöttek és nagyon aranyosak voltak és beszéltek én meg csak pislogtam bambán Mateuszra hátha ő felfogott valamit abból amit mondtak. A taxis bácsi szintúgy. Ránézésre kínai, és nagyon szeretett beszélni. Mi meg csak ültünk és hümmögtünk. :)

 A szállásunk egy alsó kategóriás kis hotel,egyetlen pici szobával,amiben van egy db franciaágy(amin Lilivel hárman osztozunk), egy asztal  szekrénnyel és egy plazmaTV. A fürdőszobánk sötét és olyan kicsi,hogy zuhanyozni a WC felett lehet (kéretik lehajtani a fedelet) és (ami miatt én az első nemalvós napon azt hittem,hogy mozognak a falak) minden lejtésben van. A padló, a csap, a tükör alatti üvegpolc, egyik sem vízszintes. :D

Első nap a lecuccolás után már be is mentünk Mateusz munkahelyére,ami a Create toronyban van, az új egyetemi campuson. Először nekiindultunk gyalog,mert a térképen közelinek látszott, de 10 perc séta után rájöttünk,hogy az ingatlan ügynökünk miért írta 500 méterekre hogy hosszú séta: kb facsarni lehet a vizet a ruhádból. Itt mindenki hosszú nadrágban, pólóban nyomja, mert mindenki a legközelebbi busszal és metróval (mindegyiken 18 fok) utazik a légkondis munkahelyére a légkondis lakásából.

Mivel a repülőn ímmel ámmal eszegettem és az volt az utolsó ennivalóm, mire az ügynökünk megérkezett 5körül én javában szédültem és meg voltam róla győződve,hogy a hotel falai mozognak. (persze akkor már harmincvalahány órát töltöttem alvás nélkül). De sebaj, lenyomtuk. 3 lakást néztünk meg. A legelső egész jó lett volna,közel a metro,közel a plaza (ez nekik valahogy hiperfontos), medence, meg fitness van a házban, újabb fajta épület,viszont a lakás alatt húzott el az autópálya. Szóval vétóztam. A következő nagyon szép környéken volt, egy ligetes utcában. (itt óriási pálmafákat és kb majomkenyérfákat,rajtuk orchideákkal kell elképzelni) Itt is volt gyerek meg felnőtt medence, fitness, játszótér, bbq sütőhely, és a lakás a legfelső szinten volt óriási nagy teraszokkal és tenger-látvánnyal. (ami azonban becsapó,mert Szingapúr körben kikötőből áll,szóval nézheted a nagy rakodótornyokat). Viszont nem volt praktikusan se nappalija,se kádja, lépcső volt benne (amin Lili lezúghat) és a kisszoba annyira kicsi volt,hogy ott nem létezik, hogy Lili is és Maxi is elférjen. Szóval fájó szívvel,de megvétóztam. A harmadiknál kicsit izgultam,hogy mi lesz,ha az sem jó,de aztán hamar beleszerettem. A legközelebbi MRT (metró) megálló a botanikus kert, ahonnan kicsi sétával (a francia nagykövetség, nyugati boltok mellett) egy ligeten keresztül feljutsz az utcába, és megérkezel a condominiumhoz (ezeknek a mindennel felszerelt társasházaknak a neve), ami kb olyan,mint egy üdülő. Zárt, épület,középen óriási udvar pálmafákkal és a felnőtt és gyerek medencével. Kívül park, játszótér, teniszpályák. A lakásunk a 7ediken van,ahonnan a teraszról az egész városra rálátsz. Este voltunk, és baromira tetszett. :) Odalennt anyukák fürdőztek a kisgyerkőceikkel, fennt a gyönyörű kilátás, van fürdőkád is. Egyedül a nappali bútora nem tetszett,de azt kicseréltetjük. :) Utána hogy lepihenjünk elmentünk egy kifőzdeszerűségbe az út túloldalán. Mivel itt mindenféle népek keverednek,ezért a kifőzdék mindenféle étteremből állnak. Lecuccolsz középen (hiába olyan arcok vesznek körül,akiktől európában megijednél (panjabi MC, rapist indians, kis kínaiak) itt nem lop senki) és végigjárod az éttermeket, mindenhonnan kiválasztod azt,ami tetszik és kiviszik az asztalodhoz. Nekem sikerült rájönni,hogy tősgyökeres Európai vagyok. Hogy őszinte legyek,nem jön be az itteni kaja. Megeszem persze,meg majd hozzászokok meg minden,de akkor sem lesz a kedvencem,mert mindig van benne valami fura mellékíz. Ami viszont tök tetszik az az itteni dzsúzok :D Minden számunkra egzotikus gyümölcsből csinálnak létyót. :) Nyitásnak egy mangót kértem,de tényleg mindenféle van.

Aznap este gyors zuhany és beestünk az ágyba mindhárman. Lili is egész jól átállt. Reggel lementünk együtt reggelizni,utána Mateusz elment dolgozni. És megbeszéltük,hogy miután Lili felébred a délelőtti sziesztából, elmegyek vele Mateusz munkahelyéhez ebédelni 1-2 körül. Fél 1kor Mateusz írt smst,hogy ő igazából most jött vissza ebédről,de attól még menjük meglátogatni. Beletöltöttem nyünyőbe egy adag papit és elmentünk a buszmegállóhoz,ahol tudtam a busz számát viszont azt nem,hogy hány megállót kell menni. Elkezdtem kérdezősködni. Az itteni emberek a bébiket imádják,viszont a felnőttekkel nem túl segítőkészek. Bár egy köpésre van a campus,senki nem értette mit magyarázok. Végül mondták,hogy majd a buszsofőrt kérdezzem meg. Megérkezett a busz, a sofőr,akinek hiába magyaráztam,hogy az első ajtón,ahol középre be van téve egy osztó korlát nem férek be a babakocsival addig erősködött,hogy de ott kell felszállni,hogy végül ki kellett vennem Lilit a kocsiból, azt lennt hagyni,hál Istennek az egyik csávó segített feladni a hátsó ajtón, majd nagy hadonászás és karattyolás következett ahogy a megállóban megkérdezett emberek elmagyarázták az angolul csak amolyan itteniül beszélő buszsofőrnek,hogy hova szeretnék menni. a csávó intett,hogy ánóánó (I know) szóval majd szól. Leültem Lilivel,akit még mindig nem mertem visszapakolni a kocsiba,ki tudja lehet hogy tilos, és vártam a jelre. Elvileg valami 2 vagy 3 megálló lehetett volna,mert még láttam is a tornyot,de vártam a jelet, biztos majd közelebb megyünk. De nem, fél óra buszút után elkezdtem gyanakodni,hogy még csak nem is körjárat,mint reméltem. Kb 40 perc autópályázás után a csávó elkezdett hadonászni,hogy itt szálljak le. Mondtam neki,hogy nem. Erre megrándította a vállát. Leszálltam a következőnél,mert már a város másik végén lévő reptérbe tartottunk.Persze térkép nem volt nálam,mert csak 10 perces buszút volt tervbe véve. ezért gondoltam átmegyek a szemközti buszmegállóba és felszállok a visszairányú buszra. Igenám,de a kártyám,amivel utazhatok, és amin 5 dollár volt előtte, ezzel a kis 45perces utazással lemerült lóvéilag. És visszaadni persze nem tud a buszsofőr az 50dollárból 48at. Magyarul ott álltam Lilivel térkép, jegy nélkül az autópálya mentén tököm tudja hol. És akkor rámjött a bőghetnék kicsit, hogy minek is kellett ez nekem. De aztán arra is rádöbbentem, hogy ez is csak egy város. Széltében összesen 25 km. Egyszer úgyis visszatalálok, plusz max hívok egy taxit és remélhetőleg addigra eszembe jut a neve a hotelnek. Viszont mivel az autópályán taxit sem lehet fogni,ezért bevettem magam a szomszédos 30-40 emeletes épületek dzsungelébe majd lesz valahogy alapon. Valahol Kis Indiában lehettem,mert minden épület Raj Mahal meg stb nevű volt. Végül addig kavarogtam,amíg sikerült kb 1 órás séta után egy metrót találnom,ahol feltölthettem a kártyámat pénzzel és láttam valami térképféleséget. Nagy nehezen 13 órás indulás után 17 körül már otthon is voltam Lilivel étlen szomjan, lejárt lábbal és összeizzadva. De azzal nyugtattam magam,hogy megvolt a megkeresztelkedésem a várossal. Ennél már csak jobb jöhet ;)