2013. május 31., péntek

A lakás ami (csak) este szép

Valahogy próbálom memorizálni leendő költözésünk esetére, hogy lakást ne este, félhullán és kiéhezve nézzünk, mert annak csak kapkodás lesz a vége... Azért ennyire nem tragikus a helyzet,de tény,hogy éjjeli megvilágításban nem látszik,hogy koszosak az ajtók, ablakok, hogy itt-ott pereg a vakolat,hogy a teraszon igazán le lehetne cserélni a csempét, nem veszed észre a csótányirtó kis tálkát..(ami arra utal, hogy VANNAK csótányok). Arra is elfelejtettünk rákérdezni,hogy a bútorozott alatt mit értenek. Ugyanis bútoraink vannak, viszont a konyha csontrakopp ki van ürítve  (beköltözés estéjén sikerült 400 dollárt otthagyni az Ikeában úgy hogy csak a minimál dolgokat vettük meg(2bögre,2tányér, evőeszközök,törölközők,takarók,Lilinek ágy)), porszívó, hajszárító, mikro, felmosócucc, TV, szemetes, szennyestartó nincs.

Lili és a kedvenc portásnénije (egész hasonlítanak...:))



 De akkor kezdem ott, ahol abbamaradt a múltkor. Szerda délben elhagytuk a hotelt, Mateusznak azonban dolgozni kellett, szóval együtt megebédeltünk a menzán, majd mi Lilivel elkezdtünk körözni a campuson, ugyanis eléggé esett,így az eredetileg tervezett parknézést egy kicsit halasztottam. Találtam egy tök jó babaaltató helyet: a könyvtárépület tetejéről nagyon szép a kilátás és parkosított. Egy ideig ott tengődtünk,majd mikor elállt, elindultunk a térképen tök közelinek tűnő Kent Ridge parkba.







(képek az NUS campusról, ebben az uccsó toronyban dolgozik Mateusz)

     Volt egy pici kis térkép az útikönyvben, az alapján haladtam. Az első probléma az félúton történt, ugyanis az utat,ami egyenesen odavitt volna (a gyalogos részét) éppen túrták. Nagyon kedvesen kitettek egy magyarázóábrát, amiből kiderült, hogy a mozgáskorlátozottak (= mi Lilivel babakocsistul) menjenek át az út másik oldalára,ahonnan viszont nem vitt tovább az út arra, amerre menni akartam. Szóval fogtam és bár elvileg tilos- és itt a tilos dolgokat nagyon komolyan veszik- le és felvittem Lilit a mozgólépcsőn babakocsistul és közben azon elmélkedtem,hogy vajon a rólam készült video alapján be tudnak-e azonosítani és börtönbe csukni,vagy azért ez nem olyan nagy vétek,mint pl rágót csempészni az országba (amit szintén sikerült véletlenül,mert benne maradt a táskámban ;))?

    Ezek után nekiindultunk a térképen jelölt kis utcának,ami elvileg a Kent Ridge parkhoz vezet. Kicsit gyanús volt ugyan a vasfüggöny az utcácska túloldalán és az egymást követő táblák, amin az egyik ikon-emberke puskát szegez a másik, feltartott kezű ikon-emberkének, és mellette a kiírás négy nyelven ,hogy nem nyilvános a terület és ne közelíts, dehát próba cseresznye, lehet, hogy ez csak az út egyik oldalán van így ( a másik oldalon egy elkerített építkezés volt, ahol éppen lebontottak egy felhőkarcolószerűséget)...Ám ahogy a vége felé közeledtünk, kezdett körvonalazódni,hogy ez az egész utca az elkerített terület kapujához vezet. A portás ahogy meglátott minket, nem is hagyta,hogy teljesen a kapuhoz érjünk,hanem kijött 50m-re elénk, csak hogy megkérdezze ,hogy ugyan mit is keresek én itt babakocsistul...Bár kicsit furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy mi az a hétpecsétes titok,amit ennyire védenek,de végülis felvázoltam neki a dolgot,megmutattam a térképet (nehogy azt higgye,hogy valami újságíró vagyok-még a végén hátbalő talán), ő nagyon udvariasan eligazított, hogy menjek vissza és majd a következő utcán forduljak balra.
     Igenám, csak azt felejtette el mondani -én a térképet innentől elő sem vettem,mint nem megbízható forrást-  hogy az a következő utca kb 3km-rel arrébb van....
   
Nekivágtam Lilivel az útnak(ezalatt két sávot és egy nagyon minimál járdát kell érteni,annyira,hogy helyenként ippenhogy lehetett csak a babakocsival elférni), ami a dzsungel közepén vitt. Néha felbukkant egy-egy buszmegálló a semmi közepén (nem nagyon értettem,hogy pl az út másik oldalán,ahol még csak járda sincs,ki és honnan szállna fel a buszra,de ott is volt biztos ami biztos) De a megállókon kívül nem sok jele volt gyalogosoknak. Annyira nem,hogy kb hülyének nézhettek,mert mindenki lelassított és megbámult, egy nő meg is állt mellettem megkérdezni,hogy ne vigyen-e el egy darabig....Már-már kezdtem kicsit beparázni,hogy sosem érek oda (fél5-re vissza kellett érni a szállodához,hogy Mateusszal felvegyük a csomagokat és menjünk a lakásba) mikor egy búcsú le-és fel lépcsőzés (csak hogy ne legyen már olyan könnyű a babakocsisoknak így potom 3km séta ) után végre elértem a park bejáratát, ami kb 60°-os emelkedő volt. De úgy voltam vele,hogy ezen a kicsin már nem múlik. Feltoltam Lilit (flip-flopban, még mindig szemerkélő esőben) és kiderült,hogy a park igazából totál kihalt. Leülni nem lehet,mert minden tiszta víz, és tovább lefelé csak meredek lépcsősorok vezetnek, így az egyetlen kiút arra van,amerre bejöttünk..Akkor megint egy kicsit áldottam a jó eszemet(meg az útikönyvet),hogy  megvolt a mai napra a jó ötletem,hogy ide jöjjek vele (kb minden napra akad ;)),de nem volt már mit tenni.


( A "fantasztikus" kilátás,amiért megérte felmenni.....)

( Lili nagyon szeretett....)


 A kis kiruccanásunk után éppenhogy beestünk időre a hotelbe Lilivel büdösen, izzadtan, ázottan és hátul teljesen felcsapva ( köszi flip-flop ;)), fogtunk egy taxit és már a lakásnál is voltunk, ahol egész rakás ember várt minket.

Először kicsit megszeppentem,hogy mit kavar itt ez a 4 idegen ember ( az ügynökünktől nem féltem), mert Mateusz,mint kiderült nem jó helyre utalta legelőször a pénzt és féltem,hogy akkor itt most másoknak is éppen mutatják a lakást. De végül kiderült,hogy a nagyi-páros (kínai nagypapi és maláj nagymami) az igazi tulajok, a másik két ember csak az ő ügynökeik. Néhány kínos perc után, ami alatt itt ment a vitatkozás,hogy ki és hova és hogy kellett volna, hogy utalja a pénzt, lenyugodtak a kedélyek és a nagypapi,aki első ránézésre úgy tűnt,mint akit a Mulan-ból szalasztottak (a császár,csak komolyabb kiadásban) is lenyugodott ,hogy meg fogja kapni a pénzét. A probléma az volt,hogy mi minél hamarabb be akartunk költözni, az előző lakó meg előző nap cuccolt csak ki,így csak felszínes takarításra-rendbetételre futotta nekik. (Másnap jöttek a klímás emberek,mert 2 légkondi csepegett, a bútorszállítókat, függönyösöket még most is várjuk és még tervbe van véve egy lakásfestés is)

 Egy órányi papíraláírás után végre magunkra hagytak minket az üres lakásban, és Mateusszal kb egymás szavába vágva megállapítottuk,hogy nem igazán ilyenre emlékeztünk. A konyha teljesen csontrakopp ki volt ürítve, se törölközőnk se takarónk nem volt, szóval még úgy, ahogy voltunk elmentünk az Ikeába és megvettük a kényszercsomagot. Majd hazaestünk, letettük Lilit az ágyba és ittunk egy sört.( Ami itt nagy szó,mert baromi drága az alkohol. :)) És kb beestünk az ágyba...

Azóta Mateusz dolgozni járt, Lili kb végigaludta a délelőttöket délutánonként meg levittem a medencéhez fürdeni, amit imád. Első alkalommal együtt pancsoltunk a kis slumdogmillionaire gyerkőcökkel,akik csapkodták a vizet. Lili kb 20 percig csak mereven megfigyelte őket,majd elkezdett sikongatni és csapkodni a vizet,mint aki őket utánozza. :D

Amúgy most,hogy már túl vagyunk a második Ikeás nagyvásárláson egész kezd alakulni a lakás. Kicsit koszmó még (egy délelőttöm ráment a csajfürdőszoba tisztítására, mert tök szépen kövezett,de nem takarították szerintem sosem, én meg próbáltam előcsalogatni az alapvető csillogását (tudom,kezdek anyásodni, szörnyű....)) De már nagy terveim vannak,hogy mit hol fogunk csinosítgatni,de nem most. Egyenlőre erre a hónapra eléggé túlköltekeztük magunkat a két havi lakbérrel, biztosítással, hotellel stb. Most a hónap végéig csóró-lét jön. :D
A kedvenc részem az ablakunk a hálószobában, ami kilóg az épületből és rá lehet látni az egész városra és a medencére. :) Esténként meg gyönyörű a nappaliból és a hálóból a kilátás. :)




(kilátás a teraszról)


(Lili és a nehéz élet...)

(kilátás a teraszról este)








2013. május 28., kedd

KÖLTÖZÉS


Most egy ideig szünetelni fog a blog, mert délután beköltözünk (előkerült az ingatlanosunk juppííí :D), viszont mivel még nem érkezett meg Mateusz vízumos kártyája, így nem tudtunk semmit sem intézni (se mobil, se internet, se TV, se ki, se be, se nyő). De majd visszatérünk. Családaim, ne izguljatok, nem végleg tűntünk el,csak egy kis időre. ;) Cserébe kaptok egy majrézós Lili (ma reggeltől Cuminátor (másodjára is sikerült valahogy úgy eltűntetnie a cumit az este,hogy végigtúrtunk mindent,de nem találtuk ) ) videot:







Pusszantás

2013. május 27., hétfő

Hangyásodás

Nekem ezek az ázsiai népek mindig is kicsit olyanok voltak,mint a hangyák: kicsik, feketék, sokan vannak, és szorgoskodnak. Van egy fő fejes, aki megmondja a frankót, a többi meg követi és gyűjtöget,anélkül, hogy  bármit is megkérdőjelezne.
 Itt voltak a britek, hollandok pl, ültek évszázadokon keresztül az itteniek nyakán...Nagy nehezen elmentek, és mi az eredmény? Semmi, a boltokban a hirdetések 90%án fehér embert látni,a kirakati babák szőke hosszú hajúak, ha süt a nap,akkor előkapják az ernyőjüket,hogy fehérek maradjanak. Fehérítős tusfürdővel zuhanyoznak (véletlenül ilyet vettem, lehet,h ezért nem barnulok úgy,ahogy szeretnék)...Tudom,hogy nálunk is vannak török éttermek,de pl azon kívül szerintem nem sok mindent sírtunk vissza se a törökökből,se az osztrákokból se az oroszokból..főleg nem,hogy megpróbáljunk olyanok lenni,mint akik a nyakunkon ültek....Mondom,furák ezek a népek.


 De úgy érzem,h lassan kezdem megemészteni a környéket (500m-es körzetben, plusz vagy 3 metrómegállóban már nem tévednék el), egész otthonosan mozgok a környékbeli kifőzdék éttermeiben, rutinosan válogatok a csirkés ételek között :D Szóval készen érzem magam a továbbállásra, ami remélhetőleg holnap be is következik (és remélhetőleg holnapig jelentkezik a néhány napja eltűnt ingatlanosunk, különben para van).

Lili is amúgy megszokta a helyet, már végigalussza az éjszakát. Ma reggel 7kor hangos koppanásra ébredtem. A kiscsaj éppen megfejelte az ágytámlát, majd elkezdte tépni a hajam (azért már várom,hogy saját ágya legyen). Ugyanis a legújabb az,hogy akár hasra fordítva teszem le,akár hátra, elkezd hátrafelé araszolni. Hason fekve jobbra-hátra tolja magát, háton meg mint a gekkó balra-hátra löki magát a lábával. Igaz,hogy se átfordulni,se igazából magától ülni még nem tud,de már állni akarna és négykézláb furakszik...Mintha folyékonyan akarna beszélni a hangok megtanulása nélkül....:D
 Szóval mostmár állandó felügyelet kell mellé...


2013. május 26., vasárnap

Olyan kicsi krumplik vagyunk....

Úgy tűnik, sokkot kaptam. Olyan kulturálisat. Bár az is lehet,hogy csak visszábbvett a kezdeti lelkesedésemből a múltkori buszos kaland és ez keveredik a honvággyal, csak ez így nem hangzik olyan szépen,mint a kultúrális sokk. (amit egy brit expat (a kivándorlók) oldalon találtam). Általában véve a nyugaton szerintem szeretnek eddig tök normális és érthető dolgoknak nagy feneket keríteni,csak el kell keresztelni valami félelmetes betegségnek hangzó szakszóval és máris mehetsz vele pszihológushoz és szedj rá minél több gyógyszert,mert ebből van a bevétel. Szomorú vagy mert nem úgy alakul a munkád/magánéleted,mint ahogy szeretnéd? = depressziós vagy...Hisztis vagy,mert nem nevelt meg soha senki? = hangulatingadozásaid vannak....Fáj a fejed,mert sokat kéne dolgozni/le vagy terhelve/nem alszol eleget? = migréned van..Na de ez nem igazán tartozik a topikhoz most,csak elkalandoztam kicsit.

Szóval azért voltam ennyire eltűnve eddig,mert itt hosszúhétvége volt. Azt pontosan senkitől nem sikerült megtudni,hogy mit és ki ünnepelt pénteken (itt annyi féle nép és vallás van,hogy szerintem már senki nem tudja követni), de tény,hogy szünnap volt, így az eddig magányos blogírással töltött nap helyett mászkáltunk Mateusszal és Lilivel. Pénteken kitaláltuk,hogy elmegyünk a Marina Bay-hez,ami rajta van a top10 látnivaló listán. Kemény 4 metró és busz átszállással, több mint egy órányi út után sikerült is megérkezni a Marina Bay metromegállóhoz,amiről azonban kiderült,hogy nem az,amire gondoltunk,mert ez gyakorlatilag a semmi közepén lévő metróvégállomás. Innen még fel kellett szállni még egy buszra ahhoz,hogy elérjük az eredeti célt. Viszont eltévesztettük a megállót és csak eggyel később szálltunk le, így sikerült tök véletlenül a helyi vízerőműnél kilyukadni, ahonnan tök szép kilátás nyílt a városra, és aminek a zöldtetős tetején a helyiek sárkányt eregettek.

Miután jól megnéztük az épületben lévő múzeumot is továbbmentünk a háttérben látható nagy izék felé (azok a műfák,amiket már láttam valahol képen és azóta meg akartam nézni). Mivel azonban Mateusz nem szeret sétálni, és nagyon meleg volt és Lili nyűglődött,így még mindig nem sikerült igazából kideríteni,hogy mik azok, majd szerintem következőnek inkább elmegyek kettesben Lilivel..





Utána a hatalmas Marina Bay hotelen (és egy plazan keresztül,amiben -mint nagyon fontos elem- gondolázni is lehetett((kicsit ilyen ,fiúk,ki kéne találni valami extrát,hogy mi nyerjük meg a pályázatot...hm..ott a víz..legyen mondjuk gondolázás a legalsó szinten..fúúú..oké :)) bevettük magunkat a felhőkarcolók közé. Viszont mivel szünnap volt,így minden (kivéve a plazakat,mert itt a szünnap a shoppingolásra való) teljesen kihaltnak tűnt. Kicsit olyan érzés volt,mint a sci-fikben,amikor valami vírus kiírtja az emberiséget és ezek a nagy cirkálók ott állnak totál elhagyatottan. 













 Utána mivel már lejártuk a lábunkat,bevettük inkább magunkat az egyik legfelkapottabb helyi plazaba, amiről kívülről is fürtökben lógtak az emberek,de Mateusz biztatására (nagy ez az épület,odabennt majd el fog tűnni ez a tömeg) bementünk. Voltam én már a Westendben hétvégén...de akkoris ilyet még nem pipáltam,hogy araszolva kelljen mászkálni. Csurig emberrel....Huh..Egy ideig tűröm a sok embert,aztán rámjön a menekülhetnék (igen,nem is tudom,mit keresek Ázsiában :D),ugyanez történt itt is.Egy óra után beindult a túlélési ösztön: felöltöttem a fehér-ember-vagyok-nem-lassítok-senki-kedvéért-fejet és nekilódultam a babakocsival a kijárat felé. Úgy általánosságban szerintem az a bajom ezzel a hellyel,hogy olyan pici érzésem van. Mármint,hogy én egy tök jelentéktelen kis porszem vagyok. De hátha ez majd idővel megváltozik,amint nem egy 12m2es hotelszobában (szerdán költözünk végre a lakásba) kell tengetnem a napjaim felét, és lesznek ismerőseim is..ámen..

Szombaton csak a környéken sétáltunk,mert 6ra hivatalosak voltunk Mateusz főnökének a szülinapi bulijára,amit már tök vártam, és ami végül tök nagy csalódás volt. Az emberek többsége az a svájci német fajta (Nicole ha ezt olvasod,akkor ne haragudj,te nem ilyen vagy ;)),akivel semmiről nem tudok beszélni. Magas, szikár, nagyon korrektül felöltözött és nagyon korrektül (visszafogottan és udvariasan) viselkedő.
 U N A L O M..És bár tudom,hogy ők a főfejesek,akik frankmilliók fölött döntenek,de nekem sajna sosem ment a seggnyalás (nem úgy,mint Mateusz lengyel munkatársának,aki nagyon választékosan, jólbenyalva keringett és terelgette a gyerekeket totál átlátszó indokkal), szóval végül inkább irániakkal, indonéz anyukával és német csávóval haverkodtunk. Odajött hozzám az egyik anyuka( mert amúgy a társaság 80%-a 40-50 éves volt és kisgyerekezett) a 6 hónapos kisfiával. Először tök megörültem,végre valami társaság,aztán még időben kaptam magamon,és nem kezdtem el faggatni anyut - hogy vajon az ő kisfia is elkezdett-e már hátrafelé araszolni,meg hisztizni ha nem tetszik neki valami, meg nagyokat magyarázni,mint Lili szokott -
ugyanis a kisfiú ránézésre semmit nem csinált még, csak vegetált anyuci karjaiban...Végül Lili fél 10ig bírta,aztán már nagyon nyűglődött így inkább hazamentünk,de igazából nem is nagyon bántam. :P
:D
















Az építészek kedvéért íme néhány link:

http://www.archdaily.com/70186/marina-bay-sands-safdie-architects/

 http://www.archdaily.com/214147/architecture-city-guide-singapore/

http://www.archdaily.com/254471/gardens-by-the-bay-grant-associates/

2013. május 22., szerda

Cigányélet

A tegnap esti séta eredményeként újabb felfedezéseket tettünk. Visszaúton felpattantunk (már amennyire Lilivel és egy babakocsival pattanni lehet) egy buszra, ahol is a sofőr végre tudott kommunikálni-na azért nem angolul,de legalább eljutott addig,hogy a kezünkbe nyomott egy szórólapot,hogy olvassuk el és következőnek majd eszerint buszozzunk. Szóval amit az eddigi karattyolóknak nem sikerült elmagyarázniuk: itt úgy szállhatsz fel a buszra a kisbabával,hogy a babakocsit összehajtod, mert különben össze-vissza gurulna és balesetveszélyes.(mondjuk egy ilyen hightech országban eljuthattak volna addig,hogy adott odalennt egy kallantyú a keréknél,ami leblokkolja és máris nem gurul a halálos babkocsi... ;)) És van egy szép ábra,amin anyuka fogja az ölében a kisbabát, míg apuka hozza a kezében az összezárt babakocsit (ami feleakkora,mint a valóságban persze). Ez mind szép és jó,de az egyedülálló anyukákkal mi van? Hogy kéne kiviteleznem? Míg a gyerekemet egyik kézzel fogom, másikkal összehajtom a kocsit, harmadikkal meg lepittyentem a kártyát? vagy mi? Vagy ha nincs velem apuka akkor inkább ki se mozduljak?

 Azért úgy eléggé látszik,hogy itt alig vannak kisbabák. (mondjuk 44dolláros bébitápszer mellett én is meggondolnám a gyerekvállalást (na jó, az előzményeket tekintve én talán nem :P))
 Amúgy éppen ezért nyugodtan kijelenthetem,hogy a hotel sztárjával alszom minden este (néha délelőtt is). És itt nem Mateuszra gondolok... 
 A pöttömmel akárhova megyünk random emberek ragadnak ránk és elkezdik prüntyögtetni, ő meg láthatólag baromira élvezi. Neki itt kb olyan lehet,mint Disneylandben- már a repülőn kezdődött a dolog,ahol a Mickey egér-szerű stewardess odajött hozzá, de azóta már találkoztunk Mauglival, sőt Micimackó barna változatával is (az indiai portás).  Ez megspékelve azzal,hogy itt nem kell kabát sapka kiscsizma és majdnem pucéron mászkálhat minden nap, a legjobb dolog,amit egy kisbaba csak elképzelhet. Ki is van simulva a kis szivemszotty.:)
 Itt az ekkora méretű gyerkőcök már javában járni tudnak. Szóval mikor megtudják,hogy 5 hónapos, hiába van rajta lila fodros kis ruhácska rózsaszín virágokkal, a következő kérdés mindig az,hogy ugye kisfiú? :D

(a sztár élete legelső napszemcsijével sétára készen)


A másik nagy felfedezés az volt,hogy az undorító színű (zöld meg sárga) kenyerek,amik ki vannak téve a reggelinél azok nem spórolásból vagy szivatásból vannak kitéve,mint ahogy én azt gondoltam. Nem, ezek tényleg ezeket eszik...Színes édes kenyereket. Tegnap este ugyanis nagy könyörgésemre, hogy együnk-már-valami-normálisat-is-végre bevettük magunkat a helyi éjjel-nappaliba, ahol a majonézes tonhal konzervem mellé kiválasztottam valami szezámmagos buci kinézetű dolgot. Rá volt ugyan írva,hogy édes,de gondoltam,hogy azért csak nem lehet olyan durva. Nem is olvasgattam nagyon tovább. A hotelbe érve rájöttem,hogy nem csak édes,de még valami piros bab szósszal is töltve van, a majonézes tonhalam meg olyan,mintha már előre emésztett és pépesített lenne....khm...Szóval már alig várom,hogy beköltözzünk a saját lakásunkba,legyen egy saját konyhánk és vége legyen a cigányéletnek. Még lehet,hogy a végén megtanulok főzni.... :D



Kivándorlás

Röpke 12órás repülőút után itt is lennénk a világ másik szegletében, ahol megérkezel és a repülőgép előterében a babakocsira várva már bele is csöppensz a hobbit világba. Aki látta már az Űrgolyhókat, és emlékszik benne a Joghurt kis embereire,akkor kb tudja,hogy mit érezhetek. ;) Mindenki egy fejjel (de inkább kettővel alacsonyabb)

 Maga a repülés nem volt annyira fárasztó,mint amire számítottam. Ha nem lett volna velünk Lili,akkor meg mégennyire sem. Kicsit fejlődött a technika mióta Kanadába mentem (mondjuk akkor még mobiltelefon sem nagyon volt) :D Az egyetlen nagy vásznat kabinonként,amin anno összesen 3db filmet vetíttettek felváltották a mini képernyők, amik az előtted lévő ülésbe vannak beépítve. Ha nem elég a kb 200féle film,hogy lekösd magad, játszhatsz kb 30 féle játékot, megnézhetsz útbeszámolókat, lecsekkolhatod a repülési adatokat, nyelvet tanulhatsz. Enni akkor is adnak,amikor éppen aludni szeretnél. Nincs apelláta. A hatalmas adagoknak kb a harmadát sikerült megenni,mert ugye nálunk éppen éjszaka van,mikor megpróbálják a 8kilós reggelit belédtömni.

Lili összesen fél órát nyikogott,de azt is csak azért,mert megpróbáltuk erővel elaltatni (merthátugye besötétítettek),amikor ő nagyon ébren akart volna lenni. És persze sikerült Mateusszal összekapni azon,hogy szerinte az én taktikám (bekapcsoltam neki a Miki egér és a léggömb versenyt, hogy lefáradjon és majd utána ha álmos,akkor beteszem a kiságyba) veszélyes a gyerekre. Így végül fél órás rinyálás és rázogatás után a gyerek a "sokkal inkább neki való" 7 pszihopata című filmet nézte végig apucival (nehogy nekem legyen igazam alapon ;)) Leszálláskor és felszálláskor meg csak ült az ölemben és nézelődött hogy ez meg most micsoda.
 A vízumellenőrzés,amitől annyit paráztam előtte semmi különös nem volt, odaadtuk a a repülőn előre kitöltött űrlapokat, bescannelték az útleveleinket és kaptunk 3 pecsétet. Slussz passz. Cserébe nyúltam a kirakott mentolos cukorkából-merthátugye a rágó nem engedélyezett.

 Utána felkaptuk a csomagjainkat (külön személyzet van a csomagok futószalagról leszedésére) és kimentünk az előtérbe. Mivel még csak reggel 7 volt, a szállásra nem mehettünk, így próbáltunk időt húzni. Megetettük dagit, peluscsere, aztán beálltunk a taxikhoz. De mikor meglátták,hogy mennyi sok cuccunk van (amire tök büszke voltam,hogy sikerült leselejtezni fejenként egy nagy bőröndre és kézipoggyászra babakocsira) ((és aminél mellesleg kétszer több mindent pakoltunk a Minibe költözéskor)) bejelentették,hogy nem mehetünk a nagy mercivel,mert nem férünk bele,hanem kerítsünk magunknak óriástaxit. Kb 15 perc álldogálás (ami alatt lefőttünk,mert kb melegház érzése van az embernek) után meg is érkezett a minibuszunk. Namármost én ugye értek angolul,meg beszélek is, viszont az itteni akcentus számomra felfoghatatlan. Már a repülőn is csak egyetlen stewardesst értettem. A többiek jöttek és nagyon aranyosak voltak és beszéltek én meg csak pislogtam bambán Mateuszra hátha ő felfogott valamit abból amit mondtak. A taxis bácsi szintúgy. Ránézésre kínai, és nagyon szeretett beszélni. Mi meg csak ültünk és hümmögtünk. :)

 A szállásunk egy alsó kategóriás kis hotel,egyetlen pici szobával,amiben van egy db franciaágy(amin Lilivel hárman osztozunk), egy asztal  szekrénnyel és egy plazmaTV. A fürdőszobánk sötét és olyan kicsi,hogy zuhanyozni a WC felett lehet (kéretik lehajtani a fedelet) és (ami miatt én az első nemalvós napon azt hittem,hogy mozognak a falak) minden lejtésben van. A padló, a csap, a tükör alatti üvegpolc, egyik sem vízszintes. :D

Első nap a lecuccolás után már be is mentünk Mateusz munkahelyére,ami a Create toronyban van, az új egyetemi campuson. Először nekiindultunk gyalog,mert a térképen közelinek látszott, de 10 perc séta után rájöttünk,hogy az ingatlan ügynökünk miért írta 500 méterekre hogy hosszú séta: kb facsarni lehet a vizet a ruhádból. Itt mindenki hosszú nadrágban, pólóban nyomja, mert mindenki a legközelebbi busszal és metróval (mindegyiken 18 fok) utazik a légkondis munkahelyére a légkondis lakásából.

Mivel a repülőn ímmel ámmal eszegettem és az volt az utolsó ennivalóm, mire az ügynökünk megérkezett 5körül én javában szédültem és meg voltam róla győződve,hogy a hotel falai mozognak. (persze akkor már harmincvalahány órát töltöttem alvás nélkül). De sebaj, lenyomtuk. 3 lakást néztünk meg. A legelső egész jó lett volna,közel a metro,közel a plaza (ez nekik valahogy hiperfontos), medence, meg fitness van a házban, újabb fajta épület,viszont a lakás alatt húzott el az autópálya. Szóval vétóztam. A következő nagyon szép környéken volt, egy ligetes utcában. (itt óriási pálmafákat és kb majomkenyérfákat,rajtuk orchideákkal kell elképzelni) Itt is volt gyerek meg felnőtt medence, fitness, játszótér, bbq sütőhely, és a lakás a legfelső szinten volt óriási nagy teraszokkal és tenger-látvánnyal. (ami azonban becsapó,mert Szingapúr körben kikötőből áll,szóval nézheted a nagy rakodótornyokat). Viszont nem volt praktikusan se nappalija,se kádja, lépcső volt benne (amin Lili lezúghat) és a kisszoba annyira kicsi volt,hogy ott nem létezik, hogy Lili is és Maxi is elférjen. Szóval fájó szívvel,de megvétóztam. A harmadiknál kicsit izgultam,hogy mi lesz,ha az sem jó,de aztán hamar beleszerettem. A legközelebbi MRT (metró) megálló a botanikus kert, ahonnan kicsi sétával (a francia nagykövetség, nyugati boltok mellett) egy ligeten keresztül feljutsz az utcába, és megérkezel a condominiumhoz (ezeknek a mindennel felszerelt társasházaknak a neve), ami kb olyan,mint egy üdülő. Zárt, épület,középen óriási udvar pálmafákkal és a felnőtt és gyerek medencével. Kívül park, játszótér, teniszpályák. A lakásunk a 7ediken van,ahonnan a teraszról az egész városra rálátsz. Este voltunk, és baromira tetszett. :) Odalennt anyukák fürdőztek a kisgyerkőceikkel, fennt a gyönyörű kilátás, van fürdőkád is. Egyedül a nappali bútora nem tetszett,de azt kicseréltetjük. :) Utána hogy lepihenjünk elmentünk egy kifőzdeszerűségbe az út túloldalán. Mivel itt mindenféle népek keverednek,ezért a kifőzdék mindenféle étteremből állnak. Lecuccolsz középen (hiába olyan arcok vesznek körül,akiktől európában megijednél (panjabi MC, rapist indians, kis kínaiak) itt nem lop senki) és végigjárod az éttermeket, mindenhonnan kiválasztod azt,ami tetszik és kiviszik az asztalodhoz. Nekem sikerült rájönni,hogy tősgyökeres Európai vagyok. Hogy őszinte legyek,nem jön be az itteni kaja. Megeszem persze,meg majd hozzászokok meg minden,de akkor sem lesz a kedvencem,mert mindig van benne valami fura mellékíz. Ami viszont tök tetszik az az itteni dzsúzok :D Minden számunkra egzotikus gyümölcsből csinálnak létyót. :) Nyitásnak egy mangót kértem,de tényleg mindenféle van.

Aznap este gyors zuhany és beestünk az ágyba mindhárman. Lili is egész jól átállt. Reggel lementünk együtt reggelizni,utána Mateusz elment dolgozni. És megbeszéltük,hogy miután Lili felébred a délelőtti sziesztából, elmegyek vele Mateusz munkahelyéhez ebédelni 1-2 körül. Fél 1kor Mateusz írt smst,hogy ő igazából most jött vissza ebédről,de attól még menjük meglátogatni. Beletöltöttem nyünyőbe egy adag papit és elmentünk a buszmegállóhoz,ahol tudtam a busz számát viszont azt nem,hogy hány megállót kell menni. Elkezdtem kérdezősködni. Az itteni emberek a bébiket imádják,viszont a felnőttekkel nem túl segítőkészek. Bár egy köpésre van a campus,senki nem értette mit magyarázok. Végül mondták,hogy majd a buszsofőrt kérdezzem meg. Megérkezett a busz, a sofőr,akinek hiába magyaráztam,hogy az első ajtón,ahol középre be van téve egy osztó korlát nem férek be a babakocsival addig erősködött,hogy de ott kell felszállni,hogy végül ki kellett vennem Lilit a kocsiból, azt lennt hagyni,hál Istennek az egyik csávó segített feladni a hátsó ajtón, majd nagy hadonászás és karattyolás következett ahogy a megállóban megkérdezett emberek elmagyarázták az angolul csak amolyan itteniül beszélő buszsofőrnek,hogy hova szeretnék menni. a csávó intett,hogy ánóánó (I know) szóval majd szól. Leültem Lilivel,akit még mindig nem mertem visszapakolni a kocsiba,ki tudja lehet hogy tilos, és vártam a jelre. Elvileg valami 2 vagy 3 megálló lehetett volna,mert még láttam is a tornyot,de vártam a jelet, biztos majd közelebb megyünk. De nem, fél óra buszút után elkezdtem gyanakodni,hogy még csak nem is körjárat,mint reméltem. Kb 40 perc autópályázás után a csávó elkezdett hadonászni,hogy itt szálljak le. Mondtam neki,hogy nem. Erre megrándította a vállát. Leszálltam a következőnél,mert már a város másik végén lévő reptérbe tartottunk.Persze térkép nem volt nálam,mert csak 10 perces buszút volt tervbe véve. ezért gondoltam átmegyek a szemközti buszmegállóba és felszállok a visszairányú buszra. Igenám,de a kártyám,amivel utazhatok, és amin 5 dollár volt előtte, ezzel a kis 45perces utazással lemerült lóvéilag. És visszaadni persze nem tud a buszsofőr az 50dollárból 48at. Magyarul ott álltam Lilivel térkép, jegy nélkül az autópálya mentén tököm tudja hol. És akkor rámjött a bőghetnék kicsit, hogy minek is kellett ez nekem. De aztán arra is rádöbbentem, hogy ez is csak egy város. Széltében összesen 25 km. Egyszer úgyis visszatalálok, plusz max hívok egy taxit és remélhetőleg addigra eszembe jut a neve a hotelnek. Viszont mivel az autópályán taxit sem lehet fogni,ezért bevettem magam a szomszédos 30-40 emeletes épületek dzsungelébe majd lesz valahogy alapon. Valahol Kis Indiában lehettem,mert minden épület Raj Mahal meg stb nevű volt. Végül addig kavarogtam,amíg sikerült kb 1 órás séta után egy metrót találnom,ahol feltölthettem a kártyámat pénzzel és láttam valami térképféleséget. Nagy nehezen 13 órás indulás után 17 körül már otthon is voltam Lilivel étlen szomjan, lejárt lábbal és összeizzadva. De azzal nyugtattam magam,hogy megvolt a megkeresztelkedésem a várossal. Ennél már csak jobb jöhet ;)